A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Edinburgh. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Edinburgh. Összes bejegyzés megjelenítése

John Knox háza Edinburgh-ban (091)

John Knox

kép forrása: Britannica.com

John Knox (1514-1572) a skót reformáció egyik vezető alakja volt. Nevéhez köthető a puritanizmus megalapítása. Korai éveiről, neveltetéséről nagyon keveset tudunk, papságot tanult ám az egyetemet nem végezte el. Szolgált az egyház berkein belül, majd nevelőként tevékenykedett. Protestáns vallása miatt aztán rejtőznie, menekülnie, rabszolgaságra kényszerült, börtönbe zárták több alkalommal is Európa országaiban. VI. Eduárd uralkodásának ideje alatt tekintélyes mivoltának köszönhetően több jelentős reformációval kapcsolatos kérdésben döntő volt véleménye. Ezután I. Mária ideje alatt ismét el kényszerűt hagynia az országot a protestáns üldözés miatt ami által Kálvin János tanítványa lett. Ezalatt megnősült és két fia született Genfben. Itt írt egy igen negatív hangvételű művet a női uralkodókról (First Blast of the Trumpet against the Monstrous Regiment of Women, Genf, 1555). I. Erzsébet hatalomra kerülését követően visszatért Skóciába ahol kálvinista stílusú egyházat alapított. Több jelentős művet alkotott élete során, mint például  A Faythfull admonition, Zürich, 1554 vagy a The History of the Reformation in Scotland, Edinburgh – London, 1564. 

[091] John Knox háza Edinburgh-ban



1900_05_19
John Knox ház; Edinburgh

Feladó: [???]
Feladás helye: Őcsény

Címzett: Gyenizse Mária
Cím: Harkány, Baranya m.

Képoldal:
John Knox's House, Edinburgh
With many gratulations / [???] / Őcsény 1900 V 17

Hátoldal:
Levelező-Lap
Őnagysága Gyenizse Mariska Úrhölgynek / Harkány / Baranya m. /
Özv. Pendl Lajosnénál / 94. sz. 7. ajtó