A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Keszthely. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Keszthely. Összes bejegyzés megjelenítése

Keszthely - Balatonpart (005)


Keszthely története röviden

Keszthely történelme, hivatalos oldaluk szerint, egészen az őskorig nyúlik vissza. Természetesen ebben az időben még nem Keszthely néven volt ismert. A magyar köznép csak 10. század végén telepedett le ezen a helyen, de lakosa szinte folyamatosan volt. Neve a szláv "kostel" közvetítésével a latin "castellum"-ból származik. Első említés írásban a veszprémi káptalan oklevelében található, ami 1247-ből származik. 1403-tól oppidumnak, azaz mezővárosnak nevezik az oklevelek Keszthelyt.

Festetics Kastély, Keszthely (341)



A Kastély:

Festetics Kristóf családjával Balatonkeresztúron élt, az 1730-as években 24.000 forintért vásárolta meg gersei Pethő Zsigmondtól annak keszthelyi birtokait, és kezdte el a várkastély helyén új otthonának, egy barokk kastélynak az építtetését. Az építkezés 1745-ben indult a megvásárolt birtokon. Többször átalakították, hozzáépítettek. Festetics György az 1780-as évek táján, valószínűleg a Jakabházi Sallér Judittal kötött házassága után, amellyel 400.000 forintnyi hozományhoz juttatta családját, bővítette a keszthelyi kastélyt, a főépületet újjáépíttette, és megépíttette azt a szárnyat, amelyben ma a könyvtár van. Létrehozta a mai könyvtártermet, melyben az akkori folyóiratok szerint mintegy 8 000 kötet volt már akkor is. 

A keszthelyi gróf Festetics-kastély és -park (336)

336


A 18. század elején Keszthely több földesúr tulajdonában volt. A legnagyobb birtokostól, Pethő Jánostól vásárolta meg az ő részeit Festetics Kristóf 1739-ben. A barokk stílusú kastély építése a 18. század közepén kezdődött és még e század folyamán többször átalakították. 1883–87 között neobarokk toronnyal és újabb épületrészekkel bővítették.

[338] Keszthelyi Főgimnázium


1992_07_06
Keszthely, Gimnázium, épület Fekete-fehér fénykép

Feladó: Marcsi, Rózsa
Feladás helye: Keszthely

Címzett: Kiss Sarolta
Cím: Lengyeltóti

Képoldal:
Keszthely Főgimnázium


Hátoldal:
Monostory György, Budapest, 21. sz. Törvényesen védve. 1925.
Nagys./Kiss Sára/úrleánynak/Lengyeltóti//:Somogy vm:/Édes Sári! Nagyon köszönjük a lapot, amit küldtél, és sok csókot és üdvözletet küldünk ebből a szép fürdővárosból. Marcsink[???] és Rózsa Párdon rossz a toll. Szüleid kezét csókoljuk. Cím: Keszth., Kossuth u. 97. se[???]


[336] Keszthely, fasor a Festetics-parkban

 


1930_07_03


park;Festetics-park fekete-fehér fotó

Feladó: [???]
Feladás helye: Keszthely

Címzett: Kiss Sarolta
Cím: Lengyeltóti

Képoldal:


Óriási fasor a gróf Festetics-parkban./ Keszthely


Hátoldal:


Levelező-lap/ Nálam jelent meg a BALATON irásban és/ képben cimű könyv.- Ez a legszebb mű a/ Balatonról.- Ára 2 korona./ Kiadja Mérei Ignác Keszthelyen, 640. sz. 1909.


Ngs./ Kiss Sári/ úrleány/ Lengyeltóti/ (Somogy m.)/ Szüleid kezét csókolja/ Téged és Jóskát üdvözöl./ Keszthely, 1930.VII.3. [???]



 

[339] Keszthely, Erzsébet királyné-utca

 



 
1928_02_03
Keszthely, Erzsébet királyné-utca, épületek, fa, park, város Fekete-fehér fénykép

Feladó: Gróf Gábor, Nonfi (?) Pál (?), Nemes, [kiolvashatatlan]
Feladás helye: Keszthely

Címzett: Kiss Sarolta
Cím: Kecskemét

Képoldal:
Keszthely / Erzsébet királyné-utca


Hátoldal:
Barasits János Budapest, kiadása. Út. Tilos. / 7. / Móriczné N. Lenke felvétele.
Kiss Sarolta / nagys. Úrleánynak / Kecskemét / Erzsébet körút 16. // Szíves megemlékezéssel / a Mrály fiú báljából / kezeit csókolja / 1928. II. 2. / Velkovics polgármester / Nonfy Pál / Gróf Gábor / Dr. Szoperecska


[345] Hévíz strandfürdő

1927_11_12

Hévíz; strandfürdő fekete-fehér fotó

Feladó: [???]
Feladás helye: Keszthely

Címzett: Kiss Sarolta
Cím: Kecskemét

Képoldal:

Hátoldal:
Hévíz. Strandfürdő / Kiadja: Mérei Ignác könyv, papír és zeneműkereskedése és könyvnyomdája Keszthely
Kiss Sarolta / nagyságos úrileánynak / Kecskemét / Erzsébet körút 16. / Megemlékezéssel [olvashatatlan] kezét csókolja [olvashatalan] / [aláírások]


[319] Balaton, Tátika-vár

 

1927-02-20
vár; rom; Balaton-vidék; Tátika

Feladó: Béla [és mások]
Feladás helye: Keszthely

Címzett: Kiss Sarolta
Cím: Kecskemét

Képoldal:
Balaton-vidék Tátika-vár romjai

Hátoldal:
"Margit" fényképészet kiadása Keszthely
Kiss Sarolta/ nagyságos úrleánynak/ Kecskemét/ Erzsébet körút 16. // Szíves üdvözlettel az "Orches/ ter" bálról Kezeit csókolja /[???] /


[337] Keszthely, Fő-utca

 


1927_01_29
Keszthely, Fő-utca, utca, város színes nyomat

Feladó: János, Sophie, Gabó, Gyula, Ilus, [?]
Feladás helye: Keszthely

Címzett: Kiss Sarolta
Cím: Kecskemét

Képoldal:
Keszthely Fő-utca

Hátoldal:
2377 Sujánszky József kiadása, Keszthely.
Kiss Sarolta/ nagy. úrleánynak./Kecskemét/ Erzsébet körút 16./ Megemlékezéssel a Leány-clubb jelmezestélyéről/ Kezét csókolja/ [olvashatatlan aláírások] / Keszthely 927. I. 29.


[341] Keszthely, Herceg Festetics kastély

 


1926_11_21
Keszthely, Festetics kastély fekete-fehér fotó

Feladó: [számos aláírás]
Feladás helye: Keszthely

Címzett: Kiss Sarolta
Cím: Kecskemét

Képoldal:


Hátoldal:
Monostory György, Budapest
Kiss Sarolta / nagys. Úrleánynak / Kecskemét / Erzssébet Körút 16 / Szemerey tanár úr levelével / Üdvözlet és kézcsókkal a Bulek-bálról [aláírások]/Premeney tanár úr leveleivel


[311] Keszthely, Kossuth Lajos utca


1926_02_14
Keszthely; Kossuth Lajos utca fekete-fehér fotó

Feladó: Béla
Feladás helye: Keszthely

Címzett: Kiss Sarolta
Cím: Kecskemét

Képoldal:
Keszthely / Kossuth Lajos utca

Hátoldal:
6266 Kiadja: Nádai Ignácz, könyv-, papir-, rajzszerkereskedés / és könyvnyomdája, Keszthely,
Kiss Sarolta / nagys. úrileánynak / Kecskemét / VII. Erzsébet körút 16 sz. // Üdvözlet egy vidám hangulatú szüle / tésnapi muriról / Kezeit csókolja / Béla / [kiolvashatatlan aláírások] /


[326] Balaton éjjel

1925_11_29
Barna árnyalatos fotó


Feladó: Bélany/ üdv Németh Irmus/ Reiszen Bözsike/[ sok olvashatatlan szigó]
Feladás helye: Keszthely

Címzett: Kiss Sarolta
Cím: Kecskemét

Képoldal:
A Balaton. Holdvilágos est.


Hátoldal:
Monostory GYörgy, Budapest. 271. Sz. Törvényesen védve 1925. Bélyegzőn: Kecskemét 92 nov 30N 5 Bélyeg: Magyar Posta 1000 korona
Kis Sarolta/ nagys. urleánynak/ Kecskemét./ VI. Erzsébet körút 16p./ Üdvözlet és Kézcsók egy igen kelle/ mesen töltött hólabda[???]. A viszont/ nézésig (kezeit) csókolja Bélany/ üdv Németh Irmus/ Reiszen Bözsike/[ sok olvashatatlan szigó] Keszthely. 1925. XI. 29.


[169] Keszthely, Balaton-fürdő és uszoda


190X_XX_XX
Keszthely; Balaton; strand Színezett fénykép

Feladó: Mátis István
Feladás helye:

Címzett: Mátis Istvánné
Cím: Pálfa

Képoldal:
Üdvözlet Keszthelyről / Balaton-Fürdő és uszoda / Kiadja Nádai Ignácz Keszthely. Utánnyomás tilos.
Lakótársak: / 1.) Perényi Rezső [?[ Aszód Pestmegye / 2.) Zamer [Zavecz?] József Mos[?] Somogy megye / 3.) Varró Ferenc Hajduhadháza Hajdu megye /4.) Füstös István Nemes Déd Somogy megye / 5.) Molnár Gyula [?]Ujfalu Borsod[?] / 6. Mátis István Pálfa Tolnamegye


Hátoldal:
Levelező-Lap
Mátis Istvánné / őnagyságának / Pálfa / Tolnamegye


[005] Keszthely, Balatonpart

 


1904_04_07
Keszthely fekete-fehér fotó

Feladó:
Feladás helye: Keszthely

Címzett: Mátis Istvánné
Cím: Pálfa

Képoldal:
Kiadja Nádai Ignácz Keszthely. - Utánnyomás tilos / Balatonpart. /Üdvözlet Keszthelyről
Szerencsésen megérekeztem. Lakásom / is van már a majorba a gazdá / nál, 6-an vagyunk szálláson, / közben pedig többen is. Naponként / 1 for 30 [kr.] kell fizetni mindenért. / Ebéd és vacsora, más alkalmasabb [?] /helyet nem lehet kapni. / Vendéglőbe is ajánltak, de azt hiszem hogy jobb lesz / így mert a vendéglőből nagyon messze kellene menni, / de még egyéb[erz] is. Sokszor csókol téged is [?] Keszthely 904. III/5 d.u. 3 ó. / cím … ev tanító Keszthely külső gazdasági tanintézet / Mamaenak ke[???]nal [ad át.]


Hátoldal:

Mátis Istvánné/ őnagyságának/ Pálfa /Tolnamegye