A következő címkéjű bejegyzések mutatása: háború. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: háború. Összes bejegyzés megjelenítése

A havannai csata, 1870 (136)


1870-től 1871-ig tartott az a porosz-francia háború, amely végül a porosz-német összefogás győzelmével zárult, és amely mindkét fél számára jelentős területi és politikai változásokkal járt.  

A háború kitörésének oka az volt, hogy a francia császár, III. Napóleon, nem nézte jó szemmel a határai mentén alakuló erős államszövetséget a Porosz Királyság és a kisebb német államok között. Az egységes német császárság létrejöttét Otto von Bismarck kancellár irányította.  

A sorozatos német provokációknak köszönhetően, a francia nép nyomására a császár végül kénytelen volt hadat üzenni a porosz szövetségnek, annak ellenére, hogy tisztában volt annak katonai fölényével. Sorozatos veszteségek után, 1870. szeptember 2-án, a sedani ütközetet követően III. Napóleonnak nem volt más választása, mint a fegyverletétel.  

Franciaországban a császárság megbukott, szeptember 4-én kikiáltották a harmadik köztársaságot. Majd 1871. január 18-án Versailles-ban a német fejedelmek jelenlétében bejelentették a Német Birodalom megszületését és I. Vilmost császárrá koronázták.  

Ennek a háborúnak az egyik viszonylag jelentéktelen csatája volt a havannai csata, Kuba partjainál, amelyre 1870. november 9-én került sor, vagyis jóval a fegyverletétel után. Ez volt a háború egyetlen tengeri ütközete. Érdekessége, hogy csupán két hajó, a francia Bouvet és a német Meteor csapott össze.

[469] Fegyveres katonának megadja magát a hölgy


1929_02_22
Katonák, Római; magyar; levente Színes rajz

Feladó: Pista, Galambos Jenő, Lisztes Mihály, Faragó Sándor, Joó [???], Nagy Józsi, Vally, Kovács Péter, Döbrössy Lajos, Veres [???], Kiss Sándor ifj. Német László, Kiss Antal, Gönczi Sándor, Csereklye Ferenc
Feladás helye: Budapest

Címzett: Kiss Sarolta
Cím: "Kecskemét "

Képoldal:
Szabó

Hátoldal:
Kiadja a Ludovika Akadémia Levente-köre / Wodianer-nyomda rt. Budapest
Kiss Sarolta Nagys. Úrleánynak / Kecskemét/ Erzsébet körút [???] / 1929. évi február hó 22-23 iki Udvarlaki Őrségről. Kezeit Csókolja Pista, Galambos Jenő, Lisztes Mihály, Faragó Sándor, Joó [???], Nagy Józsi, Vally, Kovács Péter, Döbrössy Lajos, Veres [???], Kiss Sándor ifj. Német László, Kiss Antal, Gönczi Sándor, Csereklye Ferenc


[125] Az SMS Zenta csatában (Willy Stöwer rajza)

 


1901_05_25
SMS Zenta?; Willy Stöwer, tengeri csata színes nyomat

Feladó: Karolin
Feladás helye: Némedi

Címzett: Gyenizse Mária
Cím: Őcsény

Képoldal:
Willy Stöwer
T. Némedi 1901 május hó 25én / Édes jó Marikám! / Kártyádat megkaptam, hogy miért halgatok: azt hiszem értesülve vagy a nagy csapásról, amely minket mostanában ért. Boldog ünnepeket; csókol: Karolin

Hátoldal:
Őnagysága Gyenizse Mariska úrleánynak / Őcsény (Tolna megye)


[136] A havannai csata, 1870

 

1900_07_22
tengeri csata; gőzhajó; hajó; tenger

Feladó: Dormaniczky Irénke Etelka
Feladás helye: Pálfa

Címzett: Gyenizse Mária
Cím: Őcsény

Képoldal:
9 Nov 1870 Kampf zwischen Meteor und Bouvet, Habana
Gratulálunk névnapjára!!!!!!!!!/ Dormaniczky Irénke Etelka Mátis István Láttam K.

Hátoldal:
Levelező-lap/ in/ Wohnung (Strasse und hausnummer)
őnagysága / Gyenizse Mariska Úrhölgynek / Őcsény / Tolna Vármegye