A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Rozsnyó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Rozsnyó. Összes bejegyzés megjelenítése

Rozsnyói dóm




Rozsnyó egy szlovák kisváros, amely jelenleg a Kassai kerület Rozsnyói járásának a székhelye, illetve római katolikus püspöki székhely is. A Sajó partján fekszik, 55 km-re Kassától, a Rozsnyói-medencében. Neve a német „Rosenau” szóból származik és rózsalugast jelent.

A történelem során többször is találkozhatunk a város nevével, hiszen nemcsak a törökök haragját kellett elszenvedniük, de II. Rákóczi Ferenc is sokat tartózkodott itt, a Rákóczi- szabadságharc alatt innen kormányozta a fennhatósága alá tartozó országrészeket.

Még II. János Pál pápa is itt tartott szentmisét 2003-as szlovákiai útja során. A városka tehát valássi szempontból is jelentős mind a mai napig, a közelben található például a Magdolna-forrás, amely búcsújáróhely, illetve számos temploma és kolostora is van.

Az egyik legszebb és leghíresebb talán a korábban Rozsnyói dómként is emlegetett a Szűz Mária mennybevétele tiszteletére szentelt székesegyház, mely a 14. század elején épült gótikus stílusban.

Az épületet egész pontosan 1403-ban fejezték be, a 15. és 16. század fordulóján építették át, illetve ezen átépítés során húzták fel mellé a Bakócz kápolnát is.

A templomot eredetileg plébániatemplomként használták, csak a püspökség megalakulásakor, 1776-tól lett püspöki katedrális. A legtöbb változás ekkor történt az épülettel, többek között a híres helyi építész J. Mayer önálló haranglábat is készített hozzá.

A székesegyház sekrestyéje alatti sírboltba a helyi püspököket helyezték örök nyugalomra. Az egyik mellékkápolnában vannak elhelyezve szent Netus tetemei, melyeket a püspökség még évszázadokkal korábban kapott ajándékba a római pápától.

A templomban egy értékes falfestmény is fennmaradt 1513-ból, melynek címe Szent Anna Harmadmagával (A Rozsnyói Metercia). A kép hátterében bányászok láthatók különböző munkafolyamatok közben, a bányakiméréstől egészen az érc elszállításáig. Kutatók feltételezik, hogy a kép készítője a lőcsei Pál mester köréből származott. A kép a középeurópai korabeli bányászat legrégibb eddig ismert grafikus ábrázolása.

Új oltár ezek után csak 1937-ben épült. További érdekesség, hogy a Jézus Szíve oltáron a karrarai márványszobor a Pozsonyban lerombolt Mária Terézia emlékmű egyik töredékéből készült.

A székesegyház a mai napig látogatható és fontos célpont a búcsújárók körében.

Források:

Rozsnyó (089)

089

Rožňava (19 300 lakos) több mint 700 éves bányászvároska, amely a Gömör felső részének festői szívében fekszik. A város a látogatóinak nem mindennapi élményeket nyújt az év minden szakában. Rožňava járási székhely, több fontos hivatal és intézmény központja és az idegenforgalom központja a Szlovák Karszt régióban.

[089] Rozsnyó, utcarészlet járókelőkkel


"Rozsnyó; Berzéti utca; Berzéti utcza; utcarészlet "


Feladó: Laczika
Feladás helye: Rozsnyó

Címzett: Gyenizse Mária
Cím: Őcsény

Képoldal:
Berzéti utcza / Rozsnyó / Pauchly Nándor könyv,- zenemű- és papirkereskedése Rozsnyó
"ugye szavát tartó ember / Laczika "

Hátoldal:
"LEVELEZŐ-LAP. / Czim "
Szépremenyű / Gyenizse Mariska kisaszonynak / Tolna megye / Őcsény


[071] Rozsnyói-Dóm


1900_08_30

Feladó: Horvátné
Feladás helye: Rozsnyó

Címzett: Gyenizse Mária
Cím: Őcsény

Képoldal:
Rozsnyói-Dóm/ Üdvözlet Rozsnyóról/ Pauchly Nándor könyv,-zenemü-és papirkereskedése Rozsnyó
Üdvözlet a távolbol Horvátné

Hátoldal:
[???]/ Gyenizse Mariska kisasszonynak/ Tolna megye/ Őcsény