A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Köln. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Köln. Összes bejegyzés megjelenítése

Köln, Szent Márton templom (001)

001



A kölni Nagy Szent Márton templom

A ma látható Rajna parti épülettömbnek hosszú előtörténete van. A kezdetek homályából csupán néhány tisztább pont emelkedik ki, például az, hogy bencés kolostortemplomként lett alapítva, Tours-i Szent Márton tiszteletére, és az első épületet egy római korból fennmaradt raktár helyén emelték. Ez a templomépület azonban az 1150-es tűzvész során teljesen elpusztult. Az újjáépítésnél előbb a trikonchát (háromkaréjos keleti szentély) emelték föl, amit 1172-ben fel is szenteltek. Voltaképp ez az egyetlen épületrész, ami változatlan formában őrződött meg máig. Az épület többi része, a hosszház, négyezeti torony, nyugati homlokzat, stb., fokozatosan adódott a trikonchához, és többször is át lettek építve azután. A 13. századra befejeződött a bazilika építése, és a 19. századig alig változtattak rajta.

[001] Köln; Szent Márton templom


1900_06_05
Köln; Szent Márton templom Színezett nyomat

Feladó: Gyenizséné
Feladás helye: Őcsény, Tolna megye

Címzett: Gyenizse Mária
Cím: Harkány

Képoldal:
Köln
Kedves Mariskám! / A viszontlátás örömére remélve, hogy újra egészségbe láthatlak / Ezerszer csókol szerető Anyád

Hátoldal:
Levelező-Lap.
Gyenizse Mariska kisasszonynak / Özv [olvashatatlan név] Lajosné leveleivel / Harkány / Baranya Megye ([olvashatatlan] 2. ajtó)