A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Arad. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Arad. Összes bejegyzés megjelenítése

Szabadság-szobor, Arad (039)


Aradon már 1867-ben megfogalmazódott egy emlékmű építésének igénye, az aradi vértanúkra való emlékezés céljából. Bár az Aradi Honvédegylet már az 1870-es évek elején helyezett el emlékjeleket a vértanúk és elesettek emlékére, szerettek volna egy szoborcsoporttal is emléket állítani nekik. 1867-ben megalapult a szoborbizottság, azonban csak tíz év múlva írták ki a pályázatot, amin Huszár Adolf műve nyerte el az első helyet. 1883-ban kötöttek szerződést a szobrásszal, azonban Huszár Adolf 1885-ben váratlanul elhunyt. A város és az Országos Magyar Képzőművészeti társulat Zala György szobrászművészt kérte fel a szobor befejezésére, Huszár Adolf tervei alapján. Zala György 1885 október 6-án, a vértanúk halálának évfordulóján kezdte el a szobor folytatását. A szobrot 1890 október 6-án avatták fel.

Aradi emlékmű a kivégeztetések idején (021)


Az emlékművet Aradon állították fel 1881. október 6-án. Az emlékmű egy mesterséges domb tetején álló obeliszk, amelynek egyik oldalán az 1849.október 6. dátum szerepel, a többi oldalon pedig a 13 aradi vértanú neve kivégzésük sorrendjében. 

[039] Arad, vértanúk szobra


szobor; Arad; fekete-fehér fotó 

Feladó:
Feladás helye: Arad

Címzett: Gyenizse Mária
Cím: Őcsény

Képoldal:
Schmidt Edgar, Budapest. / Arad. Märtyrer - Denkmal. vértanuk szobra.
Üdvözlet Aradról.

Hátoldal:
Őnagysága / Gyenizse Mariska úrhölgynek / Őcsény / [Tolnamegye]



[021] Aradi emlékmű a kivégeztetések helyén


1902_08_27

Arad; emlékmű színes fotó

Feladó:
Feladás helye: Arad

Címzett: Gyenizse Mária
Cím: Őcsény

Képoldal:
Arad. Emlékmű a kivégeztetési helyen.
Kedves Mariska! / Én már 24dike óta itt vagyok aradon / nem sokára [...] kerülök már. 6ig leszek / meg itt. az idő jól telik mindig megyünk / valahova. tegnap este Lányi Géza czimba-/ lom művész hangversenyén voltunk.

Hátoldal:
Levelező - lap
Őnagysága / Gyenizse Mariska / úrhölgynek / Őcsény / Tolna megye



[072] Tököly-tér, Aradon


1900_01_30
Arad; Tököly-tér; templom; épületek; emberek

Feladó: Katus [?]
Feladás helye: Arad

Címzett: Gyenizse Mária
Cím: Őcsény

Képoldal:
Lengyel L. műintézete, Budapest, Vadász-utcza 35a.
Az ígért levelet amint időm/ engedi küldeni fogom, de jóbb/ szeretnék nem írni, hanem/ ugy elmondani mindent Ma-/riskának. Növérét, sogorát üdvözlöm/ 1000. csókoljas.k. b. Katus [?] / u.i. ma este indulok haza, hány képes lapja van már? nekem 83 van.

Hátoldal:
LEVELEZŐ-LAP.
Őnagysága / Gyenizse Mariska / Urhölgynek / Őcsény / : Tolna megye :


[049] Ibolya; lóhere



1900_01_24
virág; lóhere; ibolya Színezett nyomat

Feladó: Katus
Feladás helye: Arad

Címzett: Gyenizse Mária
Cím: Őcsény

Képoldal:

Kedves Mariskám!!! / Lássa még mindig Aradon vagyok / tervem dugába dölt közbe jött aka- / dalyok miat, és így kénytelen vagyok / maradni még 30-ig, ugy-e addig még / kapok választ R. lapjaimra?- / föld már van majd a virág mag- / vakkal együtt küldöm Pálfával növéret és sogorát üdvözlöm, sokszor / csokolja Katus / Arad 900 I/24 én

Hátoldal:
Levelező-Lap.
Önagysága Gyenizse Mariska úrhölgynek / Öcsény / (:Tolna vármegye:)


[069] Virág; ág; madár

1900_01_17 
Feladó: Kata
Feladás helye: Arad

Címzett: Gyenizse Mária
Cím: Őcsény

Képoldal:
Kedves Mariskám!! / Képes lapját megkaptam. / Kedden azaz 23-án indulok haza / után eljöjön ám Pálfára egy kis [???] / ujságot hallani, annyi minden mon / dani valom van, amit szeretnék / Mariskának elmondani mint bizal- / mas barátnőmnek. csokolja 1000 Kata / Kedves nörvérét sogorát üdvözlöm, ferikét és a kicsit csokolom / pá pá pá

Hátoldal:
Önagysága Gyenizse Mariska / Urhölgynek / Öcsény / Tolna megye


[102] Arad, Városház tér


1900_01_11
Arad;Városház; tér

Feladó: [???]
Feladás helye: Arad

Címzett: Gyenizse Mária
Cím: Őcsény

Képoldal:
Révésznándor Arad/Üdvözlet Aradról/Városház tér
Aranyos Mariskám!!!/ Magam is úgy veszem észre, hogy kezdek hűtlen lenni/ az én kedves hitös társamhoz, de nem mint jó barátnő/-höz, de azzal a reménységgel kecsegtetem magam, hogy/ Mariskám is mint jó barátnőm, megbocsájtja vétkemet, ha majd/ eljön az idő, de úgy gondolom, hogy még ennek a hónapnak

Hátoldal:
Levelező lap, czim
Önagysága / Gyenizse Mariska / úrhölgynek / (Tolnamegye) Öcsény


[153] Kunyhó télen, tó mellett

1900_01_11
ház; tél; hó; tó; magyal; fa; tájkép 
Színes nyomat

Feladó: Katus
Feladás helye: Arad

Címzett: Gyenizse Mária
Cím: Őcsény

Képoldal:

Karácsonykor kaptam egy képeslap gyűjtő albumot/ kedves nővérét s sógorát üdvözlöm.- pá pá pá / az utolján haza megyek, és akkor írok egy ilyen/ hosszu levelet, és abból meg fog tudni mindent/ az én kedves Mariskám.- A képes lapjaim hogy/ honét szaporodnak, rokonaimtól és jó barátnőim-/től és ismerőseimtől, és még valakitől, találja ki hogy kitől,/72 k.l. van .- Csókolja sokszor Katus

Hátoldal:
Levelezö-Lap.
Gyenizse Mariska / Őnagyságának / Őcsény / [: Tolnamegye :]


[181] Búzavirág


1900_01_03
virág; búzavirág színes rajz

Feladó: Katus
Feladás helye: Arad

Címzett: Gyenizse Mária
Cím: Őcsény

Képoldal:
A. Höchstadt / Lith. Druck u. Verlag v. Otto W. Hoffmann, Leipzig. Dep.1018 O. W. H.
Arad 1900 I/3án / Kedves Mariskám!!! / Nem is tudom bizonyosan én / tartozom-e levélel vagy Mariskám, / én azt hiszem válaszoltam utobbi leve / lére, de egészen nem merem álíttaní, tu / dom azt fogja mondani milyen szorakozot, / lehet hogy van is valami a dologba. / E hó végén haza megyek, és ha én tar- / tozom levélel akkor olyan hoszut írok hogy / nem is gyözi majd elolvasni, de addig / még küldjön M. k.l. mert én is akarok / még küldeni Aradrol sokat / sokszor csokolja / Katus / R. növérét sogorát üdvözlöm J.T. csokolom / földet viszem / k.l.bb. van

Hátoldal:
Levelezö-lap
Önagysága Gyenizse Mariska / Urhölgynek / Öcsény / (:Tolna Megye:)


[086] Városrészlet, Arad, Andrássy-tér

1899_12_18
Arad; Andrássy-tér

Feladó: M Katus
Feladás helye: Arad

Címzett: Gyenizse Mária
Cím: Őcsény

Képoldal:
Üdvözlet Aradról. Andrássy-tér.
1899.12.18-án Kedves Mariskám!!! /Bizony mind egy formák én is ugy vélem Mariska legalább kapot/ tőle de én még egyett sem, most akarok rápirítani, a doktor is/ ugyan csak meg eröltette magát azzal az ügyel és azota halgat,/ mondhatom fukar bizonyossan élére akarja rakni a pén/zét, ne fukarkodjon olyan nagyon mondja meg neki Mariskám mert/ majd nem tudja mit csinál azzal a/ sok pénzzel . Számtalanszor csókolja M Katus/ én sem kérnék P. nevelési modsze/réből majd a nyáron fog az csak /minket boszantani / a képes lapot várom! Nekem 46 drb van,/ mindenkit üdvözlök Őcsénybe.- pá, pá, pá

Hátoldal:
Levelező-Lap. /Czim
Őnagysága / Gyenizse Mariska / Úrhölgynek / Tolna megye / Őcsény


[009] Angyal szárnyakkal

 


1899_12_03
Angyal Színezett nyomat

Feladó: Katus
Feladás helye: Arad

Címzett: Gyenizse Mária
Cím: Őcsény

Képoldal:

Kedves Mariskám!!! / Ugyan ne fukarkodján már annyi- / ra azokkal a K. L. lássa én milyen / szorgalmasan küldöm egyi- / ket a másik után, K.L. / és levelem azt hiszem / megkapta? / Csokolja 100000000 / Katus

Hátoldal:
Levelező-lap.
Őnagysága Gyenizse Mariska Urhölgynek / Öcsény / (:Tolna megye:)


[104] Téli táj

1899_12_02
tél, tájkép, képes lap

Feladó: M. Katus
Feladás helye: Arad

Címzett: Gyenizse Mária
Cím: Őcsény

Képoldal:

Hány képeslapja van már? /nekem még csak 38 drb van pá pá pá / Csokolja sokszor igen sokszor M. Katus/ Arad 899 XII/2án

Hátoldal:
Levelező-Lap. / Czim
Önagyság Gyenizse Mariska Urhölgynek, Öcsény, Tolna megye