A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Pálfa. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Pálfa. Összes bejegyzés megjelenítése

Pálfa története



Pálfa Tolna megye északi részén található. Az utolsó becsült népessége 1 514 fő volt 2019-ben. A területe 34.8 km². A település eredeti neve Pálfalva volt, mely később Pálfára módosult. 1580-tól egy ideig Nagy-Pálfalvának is nevezték. Pálfa a kőkorszakban már élénk emberi tevékenység színhelye volt. Az ott talált ősemberi élet nyomai a csiszolt kőkorszakból származnak. Emberi élet nyomait a bronzkori leletek, római kori leletek, késő vaskori leletek is bizonyítják.

[166] Rózsát tartó kéz


????_07_22
rózsa; kéz színes rajz

Feladó: Katus
Feladás helye: Pálfa

Címzett: Gyenizse Mária
Cím: Őcsény

Képoldal:

Kedves Marsikám! / Kedves névnapja alkalmával fogadja szívből eredő jókívánataimat. Amint látja még élünk nem haltunk még meg, a meghalásra még csak nem is gondolunk. / Pesten én nem voltam csak mama. Levelet is írok, amint időm engedi, dolgom még mindig sok van. / Csokolja Katus

Hátoldal:
Levelező-Lap.
Gyenizse Mariska urhölgy / Önagyságának / Őcsény / (:Tolna megye:)


[179] Nő, virágcsokorral a kezében, Hold a háttérben

1902_09_02

Feladó: Etelka
Feladás helye: Pálfa

Címzett: Gyenizse Mária
Cím: Őcsény

Képoldal:
Luna
Bocsánatot kérek, hogy csak ily röviden válaszolok, de mivel sok a dolgom, számadás van! Holnap Levél nem keresik [???] / Pálfa 1902 IX/2-án / [???] / Etelka Czíme / M. Etelka / Arad./ Kneffel K. czímén

Hátoldal:
Levelező lap
Őnagysága / Gyenizse Mariska / űrhölgynek / Őcsény / Tolna megye



[147] Kislány virággal a kezében

1902_08_15
kislány; virág fekete-fehér rajz

Feladó: P.[???]
Feladás helye: Pálfa

Címzett: Gyenizse Mária
Cím: Őcsény

Képoldal:
3 (három) hét s. cs. P[???] Pálfa 1902 VIII./15-én

Hátoldal:
Levelező lap
Őnagysága Gyenizse Mariska úrhölgynek, Őcsény, Tolna megye



[173] Szerelmespár automobilon

1902_07_21
szerelmespár; automobil; napernyő; manó

Feladó: Etelka
Feladás helye: Pálfa

Címzett: Gyenizse Mária
Cím: Őcsény

Képoldal:
FEC.CH.SCOLIKMEN.VII(?)
Pálfa 902 VII/21 / Boldog és víg névnapot kíván és / szivélyessen üdvözli és csokolja / Etelka

Hátoldal:
Levelező-Lap [átsatírozott cirill és latin betűs szövegek]
Őnagysága / Gyenizse Mariska / úrhölgynek / Őcsény / Tolna m.


[172] 17. századi kosztümös pár, férfi mandolinnal a kezében, nő legyezővel

 


1902_03_28
nő; férfi; mandolin, legyező, 17. század

Feladó: Etelka
Feladás helye: Pálfa

Címzett: Gyenizse Mária
Cím: Őcsény

Képoldal:
BOR / DAL / SZERELEM / XVI / c
Boldog húsvéti ünnepeket / kiván az egész kedves családnak / szívélyes üdvözletem küldve kedves / Mariskát csokolja / Etelka / levél is megy nem sokára

Hátoldal:
Levelező-lap
Őnagysága / Gyenizse Mariska / Úrleánynak / Őcsény / Tolna megye


[178] Egy nő itallal kínál egy lovon ülő lantművészt

 

1902_01_18
Nő; Lantművész; ló; ital

Feladó: Katus
Feladás helye: Pálfa

Címzett: Gyenizse Mária
Cím: Őcsény

Képoldal:
Dal Bor Szerelem XVII
Pálfa 902 I/18 / Teknél jót telet az idö csak azt szerettem volna ha te is itt le-tél volna.-Mamáek is tiszteletüket és csokjukat küldik csokol sz. b. Katus / Kedves Mariska Köszönöm a szép emlék verseket.- Laczim már elment a [olvashatatlan], de én még most sem tudom hogy mikor megyek. tiszteletem csokom ad át kinek kinek hagyján / csokol 1000 / Léna írt-e már/ írj sokat pá pá

Hátoldal:
LEVELEZŐ-LAP.
Önagysága Gyenizse Mariska / úrleánynak / Öcsény / (:Tolna megye:)

[108] Nő pipaccsal


1901_12_22
nő; pipacs

Feladó: Katus
Feladás helye: Pálfa

Címzett: Gyenizse Mária
Cím: Őcsény

Képoldal:
Kedves Mariskám / Jó kívánatidért fogad köszönetem. / Jöj el az innepekre/ hozzánk nagyon örül-/ nénk ha eljönnél ha/ most nem találkozhatunk akkor/ igazán nem tudom hogy mikor fogjuk/ egymást látni mert mi jövő holnap-/ba itt hagyjuk Pálfát elmegyünk inét/ meszire Borsod megyébe Miskolcz/ tájékára majd még addig levélbe többet irok. / Lacim üdvözletét küldi mindenkinek/ úgyszintén én is téged pedig/ csokollak 1000szer sz. barátnőd Katus / Boldog ünepeket kívánunk.

Hátoldal:
Levelező-Lap
Őnagysága Gyenizse Mariska Urhölgynek / Őcsény/ (:Tolna megye:)


[152] levelező-lap

 


1901_07_22
Névnap; köszöntés; Etelka "Barackszínű papír, részben átüt a hátoldali bélyegző "

Feladó: Etelka
Feladás helye: Pálfa

Címzett: Gyenizse Mária
Cím: Őcsény

Képoldal:

Névnapjára minden jót és szépet kiván. / és csokolya / Etelka / Pálfa 1901 VII/22

Hátoldal:
"Magyar Királyi Posta Levelező-Lap Czim... Ausztriával, Bosznia-Herczegovinával, továbbá Németországgal, Szerbiával és Montenegróval való forgalomra külön 5 filléres, a többi külfölddel való forgalomra pedig 10 filléres levelező-lapok szolgálnak. Címer, 4 filleres bélyeg Bélyegző: Pálfa 901 23 Tolna "
Őnagysága /Gyenizse Mariska / úrhölgynek / Őcsény / Tolna m.


[139] Mező, birkák, virág

 

1900_12_31
mező;birka;virág

Feladó: M. Etelka
Feladás helye: Pálfa

Címzett: Gyenizse Mária
Cím: Őcsény

Képoldal:
Kedves Mariskám!/ Névnapi megemlékezését, és sok jó [kiván....] megköszönve, Igen Igen Boldog Uj évet kíván és számtalanszor csokolja/M.Etelka/Pálfa,900 XII/31/Roto is írja, már pár hét ala terjedelmes levelét, tán ma az is elkészül

Hátoldal:
Őnagysága / Gyenizse Mariska urhölgynek / Őcsény / (:Tolna megye:)


[136] A havannai csata, 1870

 

1900_07_22
tengeri csata; gőzhajó; hajó; tenger

Feladó: Dormaniczky Irénke Etelka
Feladás helye: Pálfa

Címzett: Gyenizse Mária
Cím: Őcsény

Képoldal:
9 Nov 1870 Kampf zwischen Meteor und Bouvet, Habana
Gratulálunk névnapjára!!!!!!!!!/ Dormaniczky Irénke Etelka Mátis István Láttam K.

Hátoldal:
Levelező-lap/ in/ Wohnung (Strasse und hausnummer)
őnagysága / Gyenizse Mariska Úrhölgynek / Őcsény / Tolna Vármegye


[143] Három kiskutya mancsonfogva


1900_06_02

Feladó: M Katus
Feladás helye: Pálfa

Címzett: Gyenizse Mária
Cím: Harkány, Baranya m.

Képoldal:
Pálfa 1900 VI/2 mikor jön Pálfára / Kedves Mariskám! Vig és boldog Pünkösdi innepeket kivánok. / Ne haragudjon kedves Mariskám hogy nem irok, magam is restetelem már a dolgot, de nem tehetek rola csak a dolgom. / csokolja sokszor sz. b. M Katus

Hátoldal:
Őnagysága Gyenizse Mariska Urhölgynek / özv. Pendl Lajosné leveleivel / Őcsény Harkány / (Tolna megye) Baranya megye / 94. szám 2. ajtó



[170] Húsvét, libák és egy kislány a kútnál

1900_04_08

kislány; domb; libák; kút; színes rajz

Feladó: Katus
Feladás helye: Pálfa

Címzett: Gyenizse Mária
Cím: Őcsény

Képoldal:
B. Fürth. [Prag,] 3232
Pálfa 900 IV/8 /Kedves Mariskám !!!/ A haragra nincs semmi okom de hogy is írhat olyant, csak igen el vagyok foglalva, de azért amint időm engedi írni fogok én is levelet. ibolyázni még mi sem voltunk.- csokolja sokszor [sz. b.] Katus / [Övéinél] üdvözletem kérem átadni – Víg Husvéti innepeket kívánok!

Hátoldal:
Gyenizse Mariska / Önagyságának / Őcsény / (Tolna megye)

[182] Kutya, macska, fecske, szerencsapatkó, virágzó cseresznyefaág gyümölcsével

1900_03_21
növény; állat; szimbólum színezett nyomat

Feladó: Katus
Feladás helye: Pálfa

Címzett: Gyenizse Mária
Cím: Őcsény

Képoldal:
Kedves Mariska!! / Ugy látszik levelezőlap / jaink az uton kerülték / el egymást, vagyis az enyém / is aznap érkezet Őcsénybe mikor Mariská-é Pálfá / ra, kérdi kedvesem van-e még sok varni valom, van bizony / hiszen még jóformán hozzá sem fogtam azt mondhatom, az / idő meg telik nem vár, vasárnap délutánok jól telnek töb- / nyire itthon vagyunk, Péknél mi voltunk utoljára, vasárnap / ibolyázni akartunk meni de bizony a / rosz idő véget nem lehetet meni sehová sem / ugy-e milyen [???] / üdvözlök mindenkit / hány lapja van? / Ságról kapot-e már? én még nem / csokolja sokszor / szerető b. / Katus

Hátoldal:
LEVELEZŐ LAP
Őnagysága / Gyenizse Mariska / urhölgynek / Őcsény / (:Tolna megye:)


[119] Balatonfüredi vitorlások


1900_03_14
Balaton; vitorlák Színes rajz

Feladó: Katus
Feladás helye: Pálfa

Címzett: Gyenizse Mária
Cím: Őcsény

Képoldal:
Balatonfüred, Balaton vidéke, Environs Et Rives Du Lac Balaton, Pesti könyvnyomda R. T. Budapest
Kedves Mariskám!!!!/ Ságrol kapot-e már k.l. /lapot, utóbbi levelébe írta Pista,/ hogy nemsokára gőzerővel fogja/ mindenhova küldeni a k. lapokat de/ bizony még idáig Pálfára egy sem érkezet / Pálfa 900. III. 14-én, sokszor csókolja, Katus / csokot, üdvözletet küldenek mindannyian kinek-kinek. / u.i. talán Őcsénybe gőzerővel érkeznek.

Hátoldal:
Levelező lap/ Magyar királyi posta/ czím
Őnagysága/ Gyenizse Mariska/ Úrhölgynek / Őcsény/Tolna megye



[149] Angyalfej virágszirmok között


1900_02_11

lány; virág színezett nyomat

Feladó: G. Katus
Feladás helye: Pálfa

Címzett: Gyenizse Mária
Cím: Őcsény

Képoldal:

Pálfa 900 II/11-án / Kedves Mariskám! / Bocsáson meg hogy megint / csak képes lapot küldök, / levél helyett, annyi a dolgom hogy / a miat a levél irás mindig csak / elmarad, de rövid idön / levelet is fogok irni, és akor az / ígérteket is küldöm, és mindenről írok / akor sokat, adig is küldjön ám még / Mariskám k. lapot, a Szegszárdi lapokat még nem untam meg / most mán azt hiszem 4 van; nhékem 88 drb képes lapom van / mióta itthon vagyok nem szaporodik olyan gyorsan. / Hogy van kedves Mariskám? Mikor jön hozzánk? Ugy szeretném / mán kibeszélgetni magam Mariskával. – sokszor igen igen sokszor / csokolja sz. G. Katus / Kedves Tanító uréknak szives üdvözletünket / küldjük mindanyijan. – pá pá pá

Hátoldal:

Önagysága / Gyenizse Marika / Urhölgynek / Öcsény / (: Tolna megye :)


[175] Virágokkal szegélyezett téli kép

 


1900_02_02
tél; templom; virágok

Feladó: Katus
Feladás helye: Pálfa

Címzett: Gyenizse Mária
Cím: Őcsény

Képoldal:
115
Pálfa 900 II/2án / Aranyos Mariskám!!! / Hál Isten szerencsésen / meg érkeztem csak legyen türe- / lemmel levél is megy, de egy meglepe- / tést akartamcsinálni de már késö / ugy is tud már mindent… R.e. még meg kap- / tam Aradon.- csókolja sokszor sz.b. Katus / R. lapját várom és most nem mehe- / tek Öcsénybe jöjjön Mariska Pálfára pá pá

Hátoldal:
Levelezö=Lap
Őnagysága / Gyenizse Mariska urhölgynek / Őcsény / (:Tolna megye:)


[013] Nyíló orgona






1899_12_24
Virág; orgona Színezett nyomat

Feladó: M.Etelka
Feladás helye: Pálfa

Címzett: Gyenizse Mária
Cím: Őcsény

Képoldal:

Kedves Mariska! / a meg emlékezést és jokivánatit meg köszönve, boldog karácsonyi ünnepeket kiván és számtalanszor csokolja / M. Etelka / Pálfa 899 XII/24 / Hogy van mindig? irjon Mariska is, és majd én is irok ilyen hibásan de ugy kell sietnem, mert különben lekésik

Hátoldal:

Levelező lap / Correspondenz Karte
Önagysága / Gyenizsei Mariska / Úrhölgynek / Öcsény / Tolna m. /



[163] Fás, dombos vidék, távolban házak, előttük virágos ág

 

1899_11_21
Fák, dombok, virág, ház, ág

Feladó: Katus
Feladás helye: Pálfa

Címzett: Gyenizse Mária
Cím: Őcsény

Képoldal:
Pálfa 899 XI/21én/ Aranyos Mariska!/Csütörtökön indulok Aradra, az ígért/levelet
majd onét fogom már külde/ni. K. L. lapot már várom ám miért nem kül/döt? Most
már ezután Aradra küldje/ és majd én is küldök onét is. A hogy csak /lehet sógora
óhaját is teljesíteni fogom./ Számtalanszor csókolja sz.b. Katus /czim teplom utcza 9 szám


Hátoldal:
Őnagysága/ Gyenizse Mariska/ úrhölgynek/ (Tolna megye) Őcsény




[160] virágok

 


1899_11_17
virágok

Feladó: M. Katus
Feladás helye: Pálfa

Címzett: Gyenizse Mária
Cím: Őcsény

Képoldal:
Liebe Blümlein, geht weiter;/Nehmt von mir mit einen Gruss,/Kann Euch leider nicht begleiten,/Weil ich hierbleiben muss.
Kedves Mariskám/Már nem gyözöm várni képes lapját, mi az oka hogy olyan sokára válaszol képes lapomra, Peströl kaptam k. l. 7én de a czimet nem tudom, ezért kérem Mariskát tudasa velem a czimet hogy én is válaszolhasak. Mit csinálnak mindig Öcsénybe? Mariska számára is szedtem ám sok virág magot mikor jön el érte? de nagyon örülnénk ha egyszer csak be topana hozzánk.-/csokolja sokszor sz. b. M. Katus/(czimemet Öcsényböl tudatni fogják.)/Pálfa 899 XI/17én

Hátoldal:

Gyenizse Mariska Önagyságának/Öcsény (:Tolna megye:)