A vár története
Eger történelmi múltú városát a hasonló nevű patak két oldalán találhatjuk a Bükk-vidék központi részének déli lábainál. Szent István király itt alapította meg az első püspökségek egyikét, az Egri egyházmegyét, melynek területe egészen a Kárpátok gerincéig húzódott. Az 1970-es, majd az 1990-es évek ásatásai tárták fel a 11. századi, román stílusú rotunda maradványait (makettje a vártörténeti kiállításon látható). Falait sárba rakott kőből építették. A templom keleti végét kis, patkó alakú szentély zárta le. A csaknem pontosan a körépítmény közepén talált, kőből épített, kőfejtámaszos sírhelyen feltehetően az első püspökök egyikét temették el. A körtemplom melletti temető sírjaiból előkerült gazdag leletanyagból (zománcberakásos függők stb.) nyugati hittérítők letelepedésére következtetnek. A rotundához nyugat felől egy hosszú építmény csatlakozott: vélhetőleg ez volt az első püspöki palota.
Az Árpád-kor elején az egri püspök menedékvára a felsőtárkányi Várhegy hatalmas erődítménye volt, de ezt a tatárok lerombolták. Az egri Várhegyen a 13. században csak kisebb erősség volt, a magas kőfalakat az országos újjáépítés részeként, az egri püspök parancsára emelték. A Szent János evangélista tiszteletére szentelt, háromhajós, román stílusú székesegyházat föltehetően Szent László király idején, a 11. század végén emelték. A székesegyházról a 14. századi krónikákban a várat is Szent János evangélista várának nevezték.
A kőfalak anyaga az egri borvidék fő talajképző anyagának tekintett riolittufa, ami könnyen faragható, de könnyű, meglehetősen puha és nagyon kevéssé fagyálló. Ezért a nagyobb hidegek utáni olvadások idején egyes falszakaszok rendre leomlottak, a vár rendszeres karbantartást igényelt. A tüzérség megjelenésével a klasszikus lovagvár jellegű (magas, vékony falakkal épített) egri erődítés több szempontból is kritikusan elavult. A fő probléma az volt, hogy a Várhegy melletti, annál magasabb Almagyar dombról át lehetett lőni a falak fölött. Ezért (először a Felvidéket uraló cseh husziták elleni védekezésül) a domb jelentős részét elkerítették.
Oszmán Birodalom
A hódító Oszmán Birodalommal szemben kialakított végvárrendszer fontos tagjának számító várat a 16. század első felében külső és belső részre osztották, a védműveket Alessandro Vedani tervei alapján korszerűsítették. Eger élére 1548-ban nevezték ki Dobó Istvánt várkapitánynak. Dobó elsődleges feladatának tartotta, hogy a várható török támadás ellen minél jobban megerősítse a végvárat. Ehhez növelte mind a helyőrség, mind a hadieszközök számát. A hadjáratot Kara Ahmed vezír, Szokoli Mehmed ruméliai és Hadim Ali budai beglerbég irányította. Egyesített hadaik 1552 szeptemberében vették ostrom alá az egri végvárat, de a védők visszaverték próbálkozásaikat.
Mire az ostromlók elvonultak a vár alól, a falak többsége súlyosan károsodott. Az évtizedekig tartó újjáépítés közben (Ottavio Baldigara,[1] Bornemissza Gergely és Christoporus Stella tervei alapján) jelentősen korszerűsítették is a védműveket, a helyőrség létszámát hétezer főre emelték. Intézményesítették a várban működő lőpormalom alapanyag-ellátását (az évi 500 tallér értékű salétromot évi adójának fejében Debrecen szállította). Német (osztrák) tüzéreket alkalmaztak (békeidőben 8–10 tűzmestert fejenként 2-3 segéddel).[2] Mindezek dacára 1596-ban a több nemzetiségű helyőrség rövid viadal után III. Mehmed szultán kezére adta a várat.
A hódoltság 91 esztendeje alatt a törökök nemcsak fenntartották, de bővítették is az erődrendszert. A várat a Habsburgok 1687-ben vették vissza, miután kiéheztették a védőket. 1701-ben a császári haditanács felrobbantatta a feleslegessé vált külső vár védőműveit, így a Rákóczi-szabadságharcban csak a belső vár kapott kisebb szerepet.
Feltárást, illetve helyállítást
A régi dicsőség színtere ezután lassan hanyatlásnak indult, köveit szekérszámra hordták el a városba építkezésekhez. A régészeti kutatómunka és helyreállítás csak 1862-ben kezdődött el. A feltárást, illetve helyállítást először
- Ipolyi Arnold, majd
- Pataki Vidor,
- Csemegi József,
- Pálosi Ervin,
- Kozák Károly,
- Sedlmayr János,
- Détshy Mihály
vezette. Bartakovics Béla érsek és az egri káptalan Benkó Károly építészt és Szmrecsányi Miklóst bízta meg, akik egy másik középkor végi pillérköteget szabadítottak ki, és megtalálták a székesegyház egyik mellékhajójának sekrestyéjét. 1862 nyarán Henlszmann Imre, Gerster Károly és Benkó Károly újabb ásatást vezettek a székesegyházban, az említett sekrestyénél. A feltárás alapján megállapították a templom hármas hajójának fekvését, illetve szélességét és megszerkesztették alaprajzát. A feltárások azonban hamarosan befejeződtek, a feltárt maradványokat pedig visszatemették.
1870-ben Bartakovics érsek a várat a kincstárnak adta honvédségi laktanya céljára és a korábbi ásatások megszakadtak. 1877-ben Balogh János honvéd főhadnagy saját kezdeményezésből kutatta a vár területét, az eredményeit összefoglaló könyv 1881-ben jelent meg Egervár története címmel. Kutatásainak eredménye alapján egy nagyszabású, város alá is behúzódó föld alatti járatrendszer rajzolódott ki.[3] A pincerendszer a Hatvani kaputól a Rác kapuig, közel 4 kilométer hosszan nyúlt el a város alatt. A pince legszebb része az oszlopos terem, ahol 7x7 pinceág sakktáblaszerűen hálózza be a teret. Az 1947-es államosítás után a pincét nem használták, állagában megroggyant, életveszélyessé nyilvánították. Az 1970-es évek végén vasbeton szerkezettel megerősítették, a veszélyes szakaszokat betonnal betömedékelték. De nedvesség ellen nem szigetelték az alagutakat, ezáltal mind a mai napig a betonon átszivárog a talajvíz. Így a tufából kimosott mészkőből csodálatos cseppkőszerű mészképződmények alakultak ki a falakon.
A háborúk, a többszörös átépítések – de különösen előbb a külső vár császári rendeletre történt 1701-es lerombolása, majd az egyházi tulajdonba visszakerült erőd tudatos lebontása a 18-19. század fordulóján – óriási károkat okoztak az egri vár középkori és kora újkori emlékeiben. A rombolás méretére jellemző volt, hogy a vár területe a 19. század közepén már csak egy helyenként falakkal övezett, az elbontott épületek maradványait is elrejtő füves dombként emelkedett a város fölé, belsejében az egyetlen megmaradt épülettel, a jócskán – börtönné és magtárrá – átalakított középkori püspöki palotával. A vár 20. századi feltárásai mégis sok meglepetéssel szolgáltak. A régészeti feltárások 2013-ban újraindultak.
A Szép-bástyát az 1950-es években lezárták, 2014-ben restaurálták, de csak 2016-ban nyitották meg újra a látogatók előtt. Az eredetileg ágyúdombként funkcionáló bástya a 19. század elején lett búcsújáró hely, majd a kommunizmus alatt lezárt terület. Jelenleg ez a vár jelenlegi legmagasabb pontja.
A vár rekonstrukciója 2009-ben kezdődött, a 2014 végén zárult első ütemben készült el a látogatók elől évtizedek óta elzárt Török kert rekonstrukciója, a vársétány, felépült a fegyvertár, befejeződött a közművek cseréje, és elkészült a Szép-bástya rekonstrukciója is. A 2016. május 8-án lezárult második ütemben az aknafolyosó meghosszabbításával a Dobó utca 12. szám alatti épületből is feljárás nyílt a várba. Az aknafolyosó egy része korábban is látogatható volt, ám annak déli vége még a vár 1596-os ostroma során beomlott, így ez a rész 420 év után lesz ismét járható.
Az Egri Vár 2014-től Nemzeti Emlékhely, az 1552-ben a török sereg felett aratott győzelem kultuszhelyeként. A várat 2016-tól kezdődően a Nemzeti Várprogram keretében felújítják.
„Az egri vár Eger nagy történelmi múltú vára. A hozzá fűződő leghíresebb történelmi esemény az 1552-es ostrom, amikor a várvédők Dobó István kapitány parancsnoksága alatt visszaverték az Oszmán Birodalom túlerőben lévő seregét.”
A Gergely-bástya és a Hippolyt-kapu
Források:
Egri vár története
Képek:
Egri vár
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése