A Pesti Vigadó vagy röviden csak Vigadó Budapest belvárosában a Duna-parton található műemlék, turisztikai látványosság és összművészeti rendezvényközpont. Az 1849-es budai várostromig az osztrákok által a várból rommá ágyúzott klasszicista Redoute állt (a vigadó elődje, 1833-ban épült, Pollack Mihály tervei nyomán, hasonló közkedvelt társasági és kulturális helyszíni funkciókkal).
1853-ban Hild József kapott megbízást az új Redoute megtervezésére, azonban a munka nem kezdődött el forráshiány miatt. Feszl Frigyes 1859-ben kapott tervezői megbízást, majd 1860 tavaszán építési engedélyt, így július 25-én megkezdődtek a bontási műveletek, majd szeptembertől az alapozás.
Az új román, bizánci és mór stílusú Vigadó épületet 1865-ben adták át.
A Pesti Vigadónak több célja is volt: a 19. században ünnepi és jótékonysági bálokat, ünnepi fogadásokat, köszöntőket rendeztek, s számos komolyzenei előadás helyszíne volt. Ezek közül több a magyar történelem kiemelt pillanati közé tartozott.
1865-ben, Ferenc József király látogatásakor a pesti polgári választmány itt adott ünnepélyes zeneestélyt, egy évre rá az uralkodó tiszteletére rendezett bált a császári pár nyitotta meg, Székely Bertalan festőművész a helyszínen meg is örökítette meg az eseményt. A legtöbben, "A művészet farsangja" címet viselő 1865. február 6-án megrendezett jelmezes táncestélyen voltak jelen, körülbelül háromezren. 1893-ban jelmezes művészestre került sor, ahol Jókai Mór regényalakjait kellett megjelentetni, egy évre rá 1894. január 6-án itt ünnepelték Jókai ötvenéves írói jubileumát.
Érdekesség, hogy az új Vigadó épületét Mikszáth Kálmán 1898-ban írt, a 90-es években játszódó Új Zrínyiász című regényében még Redoute-ként emlegetik.
A vigadó, életútja során több, köztiszteletben álló művészt, előkelő tisztségviselőt, uralkodót látott vendégül, pl. előszeretettel játszott itt Liszt Ferenc, akinek az első előadására még ifj. Alexandre Dumas is ellátogatott, aki később itt szavalta franciául Petőfi verseit, de lehetne folytatni Johannes Brahms, Camille Saint-Saëns, Claude Debussy, Bruno Walter, Sergio Failoni, Erich Kleiber, Charles Münch, Ernest Ansermet, Pietro Mascagni, Emil Sauer, Vladimir Horowitz-al és Arthur Rubinsteinnel, Antonín Dvořák saját szimfóniáját vezényelte. Ténylegesen külön kihívás lenne felsorolni az akkori és majdani korok jelentős művész és politikai 'krémjét'.
A fénykort azonban követte egy újabb hanyatlás, amikoris a II. világháborúban az épületegyüttes súlyos sérüléseket szenvedett, sokáig vitatott volt, hogy sor kerül-e az újjáépítésre – a Magyar Dolgozók Pártja vezetői inkább szocreál stílusú épületet akartak volna emelni az elpusztult szállodasor és Vigadó helyére, meg is születtek a tervek, amiben a műemléki lépcsőház elbontása is benne volt. Ekkor már Borsos László vezetésével zajlott a főhomlokzat rekonstrukciója, a Vigadót nem sokkal később műemlékké nyilvánították, így a lépcsőház, a hármas teremsor és az előcsarnok megmenekült, viszont az oldalhomlokzatot lebontották. Az ötvenes évek végén engedélyezték egy háromezer fő befogadására alkalmas koncertterem megtervezését, azzal a feltétellel, hogy a Vigadó műemléki részébe helyezzék el a lebontásra ítélt Nemzeti Szalon funkcióit is. Kádár János és hívei ugyanakkor inkább iskolává alakítását javasolták. Ez az eléggé átgondolatlan, elhamarkodott ötlet végül nem vezetett eredményre, s a homlokzatot 1966-ra rekonstruálták.
Az újabb rekonstrukciós munkálatok 14 évvel később fejeződtek be, a Vigadó 1980. március 15-én nyitotta meg kapuit, már nem bálteremként, hanem reprezentatív kiállítóhelyként, szórakoztató központként, ahol komoly- és könnyűzenei koncertekre is sort keríthettek, jelenleg is ekképp működik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése